Szentlélek káromlás

 

 

A világunkban a kommunikációs korlátok csökkenése következtében minden vallási nézeti is nagyobb teret kapott. Ma azok az emberek tudnak legnagyobb (szellemi, lelki) hasznot húzni ebből a szabadságból, akik helyesen tudnak dönteni igazság, és hazugság, világosság, és sötétség között. Az, hogy a vallási nézetek közül mi igaz, és mi hamis ennek eldöntését, nem a bűnös emberek értelmére, és érzelmére bízta Isten, mert az ember döntése önmagában szubjektív. Hanem Isten azért adott kijelentéseket, tanításokat, próféciákat, példázatokat az embereknek, amelyekre vonatkozólag parancsolta, hogy ezeket véssék kőbe, írják le, és gyűjtsék össze. Ezek az összegyűjtött írások az Isten szava, a Szentírás a Biblia, amely alapján, objektív módon Isten véleménye szerint dönthetsz a Szent Lélek vezetése által.

 

2Tim. 3,16-17

A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.

 

Bármilyen jellegű vallási, erkölcsi, tanításbeli kérdést kell is megvizsgálni, ezeket a Szentírás a Biblia az Isten szava a Szentlélek kijelentése alapján lehet csak eldönteni objektív módon, hogy az igazság-e, vagy hazugság. Azok az emberek, akik a szentírást nem ismerik, vagy az fölé, vagy mellé ördögi, vagy olyan emberi („Szent” hagyományokat) kijelentéseket, vagy egy emberi tekintélyt (Pápát, vagy vallási vezetőt) helyeznek, amelyek ellentmondanak a Szentírásnak azok életükre vonatkozólag akár súlyos, vagy kárhozatra méltó tévedéseket, és bűnöket követhetnek el.

 

Mivel az emberek többsége nem ismeri a Bibliát, ezért inkább szürkében látják a világot, és jót sem igazán ismerik fel, sőt vannak esetek, hogy rossznak látják, rosszat pedig nem egy esetben jónak. A keleti vallásokban elterjedt (pld. jing és jang) nézet az, hogy szükséges a jó is, és rossz is, és ezek egyensúlya biztosítja a békét, és ezek megfelelő elfogadásával érheted el a lelki békét. Ez egy óriási hazugság, mert nincs szükség hazugságra, és rosszra. Nem attól lesz nyilvánvaló az igazság, hogy megismerjük a hazugságot. Az hogy a világunkban jelen van a jó, és a rossz is az nem azt jelenti, hogy ennek így kell lenni mindig. A rossz a sötétség csak egy ideig fog létezni. Nem a sötétség, és a világosság egyensúlya biztosítja a békét, hanem a világosság győzelme, és uralma biztosítja a békét, mind az egyén mind a közösség, és a teremtett világ számára.

 

Ésa. 5,20

Jaj azoknak, a kik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; a kik a sötétséget világossággá s a világosságot sötétséggé teszik, és teszik a keserűt édessé, s az édest keserűvé!

 

„Jaj azoknak, a kik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak”

1. Móz. könyve 41. fejezetében az Egyiptomi fáraó felismerte, hogy Józsefben Isteni lélek van. Ebből nem csak neki, hanem egész Egyiptomnak haszna lett. Vannak olyan emberek akik, titkokat Isten által adott álmokat a Szent Lélek által képesek megfejteni. Ezek nem olyan álomfejtők, mint az Egyiptom, és a világ álomfejtői, és jövendőmondói, mivel ezek nem Szentlélek által fejtik meg az álmokat, hanem álomfejtő könyvek, és ördögi kijelentések által próbálják megfejteni. A megtörtént eset szerint a legmagasabban képzett egyiptomi jövendőmondók, varázslók sem tudták megfejteni a fáraó álmát.

1Móz. 41,38-39

A fáraó ezt mondta szolgáinak: Találhatunk-e ehhez hasonló embert, akiben isteni lélek van? Józsefnek pedig ezt mondta a fáraó: Miután Isten mindezt neked adta tudtul, nincs hozzád hasonló értelmes és bölcs ember.

 

Jegyezd meg nem azért volt, olyan értelmes, és bölcs ember József, mert a legjobb teológiai egyetemet végzett, hanem azért, mert az Isteni Lélek volt benne. Ezért fontos minden embernek, megtérni, és újonnan születni nem csak víztől, hanem Szent Lélektől is.

 

Jézus volt az a tökéletes ember, és Isten Fia, akiről Ézsaiás próféta előre megmondta, hogy Isten Lelkével ajándékozza meg, és ma is az Ő tanítására várnak a szolgáin keresztül a föld minden lakói.

 

Ézs. 42,1-4

Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek. Nem kiált, nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el, igazán hirdeti a törvényt. Nem alszik ki, és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön; tanítására várnak a szigetek.

 

A mai keresztény vallási vezetők túlnyomó része „szent” hagyományaikat, emberi, és ördögi tanításaikat hirdetik, az igazsággal elegyítve. A messiás nem csak beszélt, mint a korának vallási vezetői (farizeusok, szaduceusok), hanem a teljes igazságot hirdette (Isten Igéjét) a Szentlélek által hatalommal, és erővel. Ennek következménye volt a gyógyítások, és csodák.

 

Mk. 1,38-39

Ő pedig ezt mondta nekik: „Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az igét, mert azért jöttem.” És elment Galilea-szerte a zsinagógákba, hirdette az igét, és kiűzte az ördögöket.

 

Jézus szolgálatának részei voltak, az evangélium hirdetése, démonűzés, és gyógyítás. Azokban az egyházakban, és gyülekezetben, ahol a démonűzés, és a gyógyítás nincs jelen az nyilvánvaló jelei annak, hogy nem Krisztus egyházai, vagy gyülekezetei, mivel nincs jelen a Szent Lélek természetfeletti ereje, és nincs bibliai ismeretük, és hitük ezen a területen. Sok egyház már odáig jutott, hogy nem is gondolnak arra, hogy démonok gyötrik embertársaik életét, és nem csak azért él bűnben, mert gyenge az akarata, hanem azért, mert valaki erősebbnek a fogja.

 

Már pedig vannak, ördögök, és démonok, ha nem lennének, akkor az emberek nem lennének betegek, és nem vergődnének az ördög igájában, és nem élnének bűnös életet. Jézus pedig azért jött, hogy az ördög munkáját lerombolja, és az embereket meggyógyítsa és megszabadítsa.

 

ApCsel. 10,38

A názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, akik az ördög igájában vergődtek, mert az Isten volt vele.

 

Mt. 8,16-17

Amikor este lett, sok megszállottat vittek hozzá, ő pedig szóval űzte ki a tisztátalan lelkeket, és minden beteget meggyógyított, hogy beteljesedjenek az Ézsaiás próféta által mondottak: „Erőtlenségünket ő vette el, és betegségeinket ő hordozta.”

 

Mk. 1,32-34

Estefelé pedig, amikor lement a nap, hozzávittek minden beteget és megszállottat; az egész város összegyűlt az ajtó előtt. Sok, különféle betegségben sínylődőt meggyógyított; sok ördögöt is kiűzött, és nem engedte beszélni az ördögöket; azok ugyanis felismerték őt.

 

Lk. 7,21-23

Jézus abban az órában sok embert meggyógyított különféle betegségekből és bajokból, megszabadított gonosz lelkektől, és sok vaknak adta vissza a látását. Ezért így válaszolt nekik: „Menjetek el, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, süketek hallanak, halottak támadnak fel, a szegényeknek az evangélium hirdettetik, és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem.”

 

Láthatod, hogy Jézus szolgálatának milyen fontos része volt a gyógyítás, és a démonűzés. A bibliából kiderül, hogy milyen sok embernek, volt szüksége Jézus ilyen irányú szolgálatára.

 

Mária Magdolna egy prostituált volt, aki démoni befolyásra élte a bűnös életét. Miután Jézus kiűzte a hét démont teljesen megváltozott az élete, és szabad lett azoktól a tisztátalan szellemektől, amelyek szexuális erkölcstelen bűnökben tartották.

 

Mk. 16,9

A hét első napján, korán reggel, miután feltámadt, először a magdalai Máriának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki.

 

Vannak emberek, akiket a démonok kegyetlenül gyötörnek (fizikai, és lelki fájdalmakkal), ilyen volt a Kánaáni asszony lánya is, ahogy ma is, még Jézusban hivő emberek között is lehet ilyent találni.

 

Mt. 15,22-28

És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltott: „Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek!” Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá tanítványai, és kérték: „Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik.” De ő így felelt: „Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz.” Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: „Uram, segíts rajtam!” Jézus erre így válaszolt: „Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.” Az asszony azonban így felelt: „Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek uruk asztaláról hullanak.” Ekkor így szólt hozzá Jézus: „Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod!” És meggyógyult a leánya még abban az órában.

 

A tisztátalan szellemek az emberek életét lealacsonyítják, bűnben tartják, tönkreteszik, és végeredményképpen kárhozatba viszik. Céljuk Sátán országának építése, és az emberek pusztítása. Személyüket elrejtik az emberek személysége mögé, ezek a fizikai test nélküli szellemek az emberi testbe költözve bizonyos területek uralmát átveszik, de előfordulnak olyan esetek is, hogy az ember teljes személysége felett uralmat gyakorolnak (ilyen volt a Gadarai megszállott). Többségük az ember bizonyos területei felett uralkodnak, amelyet jellemzően nevük, vagy besorolásuk is meghatároz (betegség szelleme, néma lélek stb.) .

 

Mk. 1,23-27

Éppen ott volt a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállott ember, aki így kiáltott fel: „Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom rólad, ki vagy: az Isten Szentje.” Jézus ráparancsolt: „Némulj el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek pedig megrázta azt az embert, hangosan kiáltott, és kiment belőle. Mindnyájan annyira megdöbbentek, hogy ezt kérdezgették egymástól: „Milyen új tanítás ez? Hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek is és azok engedelmeskednek neki.”

 

Nem egy esetben tapasztaltam különböző gyülekezetekben, hogy démonizált emberek felé próbáltak emberi módon szolgálni „szeretettel, tanácsokkal”. Egyrészt ezeken, az embereken ilyen módszerekkel nem lehet segíteni. Másrészt a démon felismerte, hogy nincsenek tisztában létezésével, ezért azt az embert még aktívabban kezdték használni. Botránkozásokat okozott, többeket eltántorított a hittől, majd amikor célját elérte, és már a vezetőket is lejárata, és vezetők eltiltották a gyülekezet látogatásától, akkor pedig szakadást csinált. Azokban a gyülekezetekben, amelyek Krisztus egyházának részei, azoknál az ilyen emberekben rejlő gonosz szellemek a Szent Lélek jelenlétében önmagukat leleplezik. Jézus Krisztus, és a Szentlélek jelenléte számukra irtózatos szenvedéseket okoz.

 

Mk. 3,11

A tisztátalan lelkek pedig, amikor látták őt, leborultak előtte, és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fia!”

 

De Isten szolgáiban, amikor a szellemek megítélésének ajándékai működnek, és démonok űzésének szolgálatába lépnek, ezek a szellemek elmenekülnek az emberek testéből.

 

A Gadarai megszállott történetéből láthatod, hogy milyen kegyetlenül tönkreteszik a démonok az emberek életét, és milyen csodálatra méltó Isten szabadítása. Jegyezd meg te is sokkal többet érsz Jézusnak mint 2000 disznó (ennek értéke kb. 20 – 50 millió forint között lehet).

 

Mk. 5,1-19

Azután elmentek a tenger túlsó partjára, a gadaraiak földjére. Amikor kiszállt a hajóból, egyszer csak szembejött vele a sírboltok közül egy tisztátalan lélektől megszállott ember, akinek a sírboltokban volt a lakása, és akit már lánccal sem tudott megkötözni senki. Mert már sokszor meg volt kötözve bilincsekkel és láncokkal, de szétszaggatta a láncokat, a bilincseket pedig összetörte, úgyhogy senki sem tudta megfékezni. Éjjel-nappal mindig a sírokban és a hegyek között tartózkodott, kiáltozott és kővel vagdosta magát. Amikor távolról meglátta Jézust, odafutott, leborult előtte, és hangosan felkiáltott: „Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságos Isten Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne gyötörj engem!” Jézus ugyanis ezt mondta neki: „Menj ki, tisztátalan lélek ebből az emberből!” És megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Az így felelt: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” És nagyon kérte, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. Ott a hegyoldalban volt egy nagy legelésző disznónyáj, ezért a tisztátalan lelkek azt kérték tőle: „Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük!” Megengedte nekik, a tisztátalan lelkek pedig kijöttek, és a disznókba költöztek; mire a nyáj, mintegy kétezer állat, a meredekről a tengerbe rohant, és belefulladt a vízbe. Akik pedig legeltették, elfutottak, és elvitték a hírt a városba és a környező településekre. Erre kijöttek az emberek, hogy lássák, mi történt. Amikor Jézus közelébe értek és látták, hogy a megszállott, akiben a légió volt, felöltözve ül, és eszénél van, félelem fogta el őket. Akik látták, elmondták nekik: hogyan történt a dolog a megszállottal és a disznókkal. Ekkor kérni kezdték Jézust, hogy távozzék el a határukból. Amikor azután beszállt a hajóba, kérlelte őt az előbb még megszállott ember, hogy mellette maradhasson. Ő azonban nem engedte meg neki ezt, hanem így szólt hozzá: „Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett az Úr veled és hogyan könyörült meg rajtad.”

 

 

Sok szellemi eredetű betegség hátterében, és fizikai elváltozásai mögött démoni befolyás van.

 

Mk. 9,17-29

A sokaságból így felelt neki valaki: „Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma lélek van; és amikor ez megragadja, úgy leteperi őt, hogy tajtékzik, fogát csikorgatja, és megmerevedik. Szóltam tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.” Jézus így válaszolt nekik: „Ó, hitetlen nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt elém!” Odavitték hozzá, és amikor meglátta őt a lélek, azonnal megrázta a fiút, úgyhogy az a földre esve fetrengett és tajtékzott. Jézus megkérdezte a fiú apjától: „Mennyi ideje, hogy ő így van?” Mire ő ezt válaszolta: „Gyermekkora óta. Sokszor vetette tűzbe is, meg vízbe is, hogy elpusztítsa, de ha valamit lehet tenned, szánj meg minket, és segíts rajtunk!” Jézus ezt mondta neki: „Ha lehet valamit tennem? - Minden lehetséges annak, aki hisz.” Erre azonnal felkiáltott a gyermek apja, és így szólt: „Hiszek, segíts a hitetlenségemen!” Amikor meglátta Jézus, hogy összefut a sokaság, ráparancsolt a tisztátalan lélekre ezt mondva neki: „Te néma és süket lélek, megparancsolom neked: menj ki belőle, és ne menj bele többé!” Erre az felkiáltott, erősen megrázta őt, és kiment belőle. A gyermek olyan lett, mint a halott, úgyhogy sokan azt mondták: vége van. Jézus azonban kezét megragadva magához térítette, és az felkelt. Amikor azután Jézus bement egy házba, tanítványai megkérdezték tőle maguk között: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” Ő pedig ezt mondta nekik: „Ez a fajta semmivel sem űzhető ki, csak imádsággal.”

 

Néma lélek kiűzése

 

Lk. 11,14-26

Egyszer azután egy néma ördögöt űzött ki, és amikor kiment az ördög, megszólalt a néma. A sokaság pedig elcsodálkozott. Néhányan közülük azonban így szóltak: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások pedig kísértették, és mennyei jelt követeltek tőle. Ő azonban ismerve gondolataikat, ezt mondta nekik: „Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és ház házra omlik. Ha a Sátán is meghasonlik önmagával, miképpen maradhat fenn az országa? Ti azt mondjátok, hogy én Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. De ha én Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki azokat? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa. Amikor az erős fegyveres őrzi a maga palotáját, biztonságban van a vagyona. De ha nála erősebb tör ellene, és legyőzi őt, akkor elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, tékozol.” „Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken bolyong nyugalmat keresve, és amikor nem talál, akkor így szól: Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem. Amikor odaér, kisöpörve és felékesítve találja. Aztán elmegy, vesz maga mellé még másik hét, magánál is gonoszabb lelket, bemennek és ott laknak. Annak az embernek az utóbbi állapota pedig rosszabb lesz az elsőnél.”

 

Megjegyzem, mert fontos:

Egyetlen démont sem lehet, keresztel (feszülettel), szenteltvízzel, katolikus ereklyékkel, vagy Szűz Máriához szóló imákkal kiűzni, az ilyen filmek, és történetek csak mesék, ahogy az is, hogy fizikai tárggyal, tőrrel, fakaróval ezeket, a szellemeket el lehetne pusztítani. Vannak olyan ősi okkult, sámánisztikus vallások, amelyek szintén nem tudják kiűzni a szellemeket, hanem csak a Sátáni rituálékon engeszteléseket hajtanak végre a gonosz szellemek felé, hogy az embereket ne gyötörjék, vagy ennek mértéke kisebb legyen. De Jézus, és tanítványai, és mai követői valósággal kiűzik a gonosz szellemeket.

„Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem velem gyűjt, tékozol.”

 

Jak. 4,7-8

Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.

 

Tanítványok kiküldés, hatalommal, és erővel.

 

Azok az „egyházak”, vagy gyülekezetek, ahol evangélium hirdetése mellett nem végzik a démonűzés, és gyógyítás bibliai gyakorlatát azok nem Krisztus Egyházának részei, és nem annak gyülekezetei. Ahogy Jézus annak idején a tanítványait kiküldte Isten országának hirdetésére, hatalmat adott betegségek gyógyítására, és démonok kiűzésére, úgy ma  is.

 

Mt. 10,1

Magához hívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak mindenféle betegséget és erőtlenséget.

 

Lk. 9,1-2

Miután összehívta a tizenkettőt, erőt és hatalmat adott nekik minden ördög felett, és a betegségek gyógyítására. Aztán elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát, és gyógyítsanak.

 

Mk. 3,14-15

Tizenkettőt választott ki arra, hogy vele legyenek, és azután elküldje őket, hogy hirdessék az igét, és hogy a tőle kapott hatalommal kiűzzék az ördögöket.

 

Mt. 10,7-8

Menjetek el, és hirdessétek: elközelített a mennyek országa! Gyógyítsatok meg betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket. Ingyen kaptátok, ingyen adjátok.

 

Mk. 6,7-13

Ezek után magához hívta a tizenkettőt, és kiküldte őket kettesével. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek fölött, és meghagyta nekik, hogy semmit se vigyenek az útra egyetlen vándorboton kívül, se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt az övükben; saru viszont legyen rajtuk, de ne öltsenek magukra két ruhát. Ezt is mondta nekik: „Ha valahol bementek egy házba, ott maradjatok egészen addig, amíg tovább nem mentek onnan. Ha egy helyen nem fogadnak be titeket, és nem is hallgatnak rátok, akkor kimenve onnan, még a port is verjétek le lábatokról, bizonyságul ellenük.” A tanítványok pedig elindultak, és hirdették az embereknek, hogy térjenek meg; sok ördögöt kiűztek, sok beteget megkentek olajjal és meggyógyítottak.

 

Lk. 10,17-23

Mikor a hetvenkét tanítvány visszatért, örömmel jelentette: „Uram, még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedre!” Ő pedig ezt mondta nekik: „Láttam a Sátánt villámként leesni az égből. Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején, és hogy semmi se árthasson nektek. De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben.” Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura azért, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek. Igen, Atyám, így láttad jónak. Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.” Tanítványaihoz fordult, és nekik külön ezt mondta: „Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok.

 

Gyógyítás és szabadítás a tanítványok életében

 

ApCsel. 5,15-16

A betegeket is kivitték az utcákra, ágyakra és fekvőhelyekre tették le őket, hogy ha arra jár Péter, legalább az árnyéka vetődjék rá valamelyikükre. Összejött a Jeruzsálem körüli városok népe is, hoztak betegeket és tisztátalan lelkektől gyötörteket, s ezek mind meggyógyultak

 

ApCsel. 8,5-8

Fülöp lement Samária városába, és ott hirdette nekik a Krisztust. A sokaság egy szívvel és egy lélekkel figyelt arra, amit Fülöp mondott, mivel hallották és látták azokat a jeleket, amelyeket tett. A tisztátalan lelkek ugyanis sok megszállottból hangosan kiáltozva kimentek, sok béna és sánta is meggyógyult, és nagy öröm volt abban a városban.

 

ApCsel. 19,11-17

Isten pedig nem mindennapi csodákat tett Pál keze által; úgyhogy még a testén levő kendőket vagy kötényeket is elvitték a betegekhez, és a betegségek eltávoztak tőlük, a gonosz lelkek pedig kimentek belőlük. Erre a vándorló zsidó ördögűzők közül is megkísérelték néhányan, hogy a gonosz lelkektől megszállottak felett kimondják az Úr Jézus nevét. Így szóltak: „Kényszerítünk titeket arra a Jézusra, akit Pál hirdet!” Egy Szkéva nevű zsidó főpap hét fia is ezt tette. A gonosz lélek azonban visszafelelt, és azt mondta nekik: „Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?” Az az ember pedig, akiben a gonosz lélek volt, rájuk ugrott, legyűrte őket, és föléjük kerekedett, úgyhogy meztelenül és sebesülten futottak ki abból a házból. Tudomására jutott ez minden Efezusban lakó zsidónak és görögnek, úgyhogy félelem szállta meg mindnyájukat, és magasztalták az Úr Jézus nevét.

 

Csak megtért, és Jézus Krisztusban hivő embernek adatott a hatalom Jézus Krisztus nevében démonok űzésére, mindazok, akik nem ilyenek könnyen úgy járhatnak, mint Szkéva hét fia.

Akik viszont hisznek, viszont ilyen jelek követik őket:

 

Mk. 16,17-18

Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.”

 

Senkinek nincs joga megtiltani, hogy Jézusban hivő ördögöt űzzön, mert valamelyik közösséghez nem tartozik.

 

Mk. 9,38-40

János ezt mondta neki: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űz ki ördögöket, és eltiltottuk, mert nem követett minket.” Jézus azonban ezt mondta: „Ne tiltsátok el, mert nincsen senki, aki csodát tesz az én nevemben, és ugyanakkor gyalázni tudna engem, mert aki nincs ellenünk, az mellettünk van.

 

„Nincsen senki, aki csodát tesz az én nevemben, és ugyanakkor gyalázni tudna engem.”

 

Sokan cselekszenek vallásuk, egyházuk, vagy emberek, vagy a saját nevükben, és keresik a maguk dicsőségét. Annak, aki Jézus nevében tesz csodát, az nem az Ő dicsősége.

 

ApCsel. 3,12-16

Amikor Péter ezt látta, így szólt a néphez: „Izráelita férfiak, mit csodálkoztok ezen? Mit néztek úgy ránk, mintha saját erőnkkel vagy kegyességünkkel értük volna el, hogy ő járjon? Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi atyáink Istene megdicsőítette Fiát, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok, és megtagadtatok Pilátus színe előtt, pedig az úgy döntött, hogy elbocsátja őt. De ti a Szentet és Igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy egy gyilkost bocsásson szabadon a kedvetekért, az élet fejedelmét pedig megöltétek. Az Isten azonban feltámasztotta őt a halálból, aminek mi tanúi vagyunk. Az ő nevébe vetett hitért erősítette meg az ő neve ezt az embert, akit itt láttok és ismertek, és a tőle való hit adta vissza neki a teljes egészségét mindnyájatok szeme láttára.

 

Azért idéztem sok démonűzéssel kapcsolatos Igét, hogy megértsed, hogy milyen fontos részét képezte Jézus Krisztus, és tanítványainak, valamint a mai követőinek is szolgálatát. Természetesen ez nem az összes ilyen jellegű bibliai Ige. Azért írtam erről, mert ahogy Jézus idejében úgy mai farizeusok, és írástudók ezen botránkoznak meg legtöbbször, és ugyanúgy, mint annak idején közülük sokan elkövetik a létező legsúlyosabb káromlást.

 

A Szentlélekkáromlás

 

Minden bűn megbocsáttatik, de van olyan bűn, amely meg nem bocsáttatik, ez a Szentlélek káromlása. Némely egyházban úgy gondolják, hogy ez olyan bűn, amikor valaki, valamely komoly bűnben huzamosan él. De ez nagyon nagy tévedés. A nevében is benne van ez egy káromlásfajta, és elég akár egyszer is elkövetni. Ezt a bűnt jellemzően vallásos emberek követik el, legtöbb esetben történelmi egyházak vezetői közül, illetve evangéliumi farizeusi gyülekezetek vezetői, illetve tagjai közül némelyek, valamint néhány esetben aposztata (hitehagyó) emberek, amikor Szentlélek munkáját Ördöginek tartják, illetve Szentlelket Ördögnek mondják.

 

Ésa. 5,20

Jaj azoknak, a kik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; a kik a sötétséget világossággá s a világosságot sötétséggé teszik, és teszik a keserűt édessé, s az édest keserűvé!

 

Sokan mondták vallásos hátterű (farizeus, és írástudó) emberek, hogy Jézusban Ördög van.

 

Jn. 10,20-21

Sokan így szóltak közülük: „Ördög van benne, és őrjöng: mit hallgatok rá?” Mások ezt mondták: „Nem megszállott ember beszédei ezek. Vajon meg tudja-e nyitni az ördög a vakok szemét?”

 

Némelyek ma is úgy gondolják Jézus korának farizeusaihoz hasonlóan, hogy a mai teljes evangéliumi démonűzők a Belzebubnak az ördögök fejedelme segítségével űzik ki az ördögöket. Jézus határozottan megmagyarázza, hogy ez nem így van.

 

Mt. 12,23-50

Az egész sokaság elcsodálkozott ezen, és ezt mondta: „Csak nem ez a Dávid Fia?” A farizeusok azonban, amikor ezt meghallották, kijelentették: „Ez nem űzheti ki az ördögöket másként, csak Belzebubnak, az ördögök fejedelmének a segítségével.” Ő pedig, ismerve gondolataikat, ezt mondta nekik: „Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és egyetlen város vagy ház sem maradhat fenn, amely meghasonlik önmagával. Ha pedig a Sátán a Sátánt űzi ki, meghasonlott önmagával, és akkor hogyan maradhat fenn az országa? És ha én Belzebubbal űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kivel űzik ki? Ezért ők lesznek a ti bíráitok! Ha viszont én Isten Lelkével űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa. Vagy hogyan mehetne be valaki egy erős ember házába, és hogyan rabolhatná el annak javait, ha előbb meg nem kötözi azt az erős embert? Akkor azonban kirabolhatja a házát. Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem velem gyűjt, tékozol.” „Ezért mondom nektek: minden bűn és káromlás meg fog bocsáttatni az embereknek, de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg. Még ha valaki az Emberfia ellen szól, annak is megbocsáttatik, de aki a Szentlélek ellen szól, annak nem bocsáttatik meg sem ebben a világban, sem az eljövendőben.” „Ha jó a fa, jó a gyümölcse is, ha rossz a fa, rossz a gyümölcse is. Mert gyümölcséről lehet megismerni a fát. Viperák fajzata! Hogyan szólhatnátok jót gonosz létetekre? Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. A jó ember jó kincséből hoz elő jót, a gonosz ember gonosz kincséből hoz elő gonoszt. De mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján: mert szavaid alapján mentenek fel, és szavaid alapján marasztalnak el téged.” „Akkor újra megszólították néhányan az írástudók és a farizeusok közül: „Mester, jelt akarunk látni tőled.” Ő pedig így válaszolt nekik: „Ez a gonosz és parázna nemzedék jelt követel, de nem adatik neki más jel, csak a Jónás próféta jele. Mert ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel. A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik ezt a nemzedéket, mert ők megtértek Jónás prédikálására; ámde itt nagyobb van Jónásnál! Dél királynője feltámad az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítéli ezt a nemzedéket, mert ő eljött a föld végső határairól, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét; ámde itt nagyobb van Salamonnál!” „Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken bolyong, nyugalmat keres, de nem talál. Akkor így szól: Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem. Amikor odaér, gazdátlanul, kiseperve és felékesítve találja az Akkor elmegy, vesz maga mellé másik hét magánál is gonoszabb lelket; bemennek, és ott laknak, és annak az embernek az utóbbi állapota rosszabb lesz az előbbinél. Ez történik majd ezzel a gonosz nemzedékkel is.” Még beszélt a sokasághoz, amikor íme, anyja és testvérei megálltak odakint, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt neki: „Íme, anyád és testvéreid odakint állnak, és beszélni akarnak veled.” Ő azonban így felelt annak, aki szólt neki: „Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?” Erre kinyújtotta kezét tanítványai felé, és így szólt: „Íme, az én anyám és az én testvéreim! Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és az én anyám.”

 

 „Ezért mondom nektek: minden bűn és káromlás meg fog bocsáttatni az embereknek, de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg. Még ha valaki az Emberfia ellen szól, annak is megbocsáttatik, de aki a Szentlélek ellen szól, annak nem bocsáttatik meg sem ebben a világban, sem az eljövendőben.”

 

Értsd meg a szentlélek káromlás, olyan bűn, amely sem ebben a világban, sem az eljövendőben nem bocsáttatik meg.

 

Mk. 3,22-35

Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt mondták, hogy Belzebub van benne, és hogy az ördögök fejedelmének a segítségével űzi ki az ördögöket. Jézus odahívta őket, és példázatokban szólt hozzájuk: „Hogyan űzheti ki a Sátán a Sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, nem maradhat meg az az ország; és ha egy háznép hasonlik meg önmagával, az a háznép sem maradhat meg. Ha tehát a Sátán önmaga ellen támadt, és meghasonlott, akkor szintén nem maradhat meg tovább, hanem vége van. Viszont senki sincs, aki egy erős ember házába hatolva el tudná rabolni annak javait, ha csak előbb meg nem kötözi azt az erős embert; akkor kirabolhatja a házát.” „Bizony, mondom néktek, minden bűn meg fog bocsáttatni az emberek fiainak, még a káromlások is, bármennyi káromlást szólnak, de ha valaki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot soha, hanem vétkes marad bűne miatt örökké.” Azt terjesztették ugyanis, hogy tisztátalan lélek van benne. Ekkor megérkeztek anyja és testvérei; kint megállva beküldtek hozzá, és hívatták őt. Körülötte pedig sokaság ült, és szóltak neki: „Íme, anyád, a fivéreid és nővéreid odakint keresnek téged!” De ő így válaszolt nekik: „Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?” És végignézve a körülötte körben ülőkön, így szólt: „Íme, az én anyám és az én testvéreim. Aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fivérem, nővérem és az én anyám.”

 

„Bizony, mondom néktek, minden bűn meg fog bocsáttatni az emberek fiainak, még a káromlások is, bármennyi káromlást szólnak, de ha valaki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot soha, hanem vétkes marad bűne miatt örökké.” Azt terjesztették ugyanis, hogy tisztátalan lélek van benne.

 

Akik ma is azt terjesztik a Szentlélektől újonnan született emberről, vagy emberekről, gyülekezetekről, hogy tisztátalan szellem van bennük azok is a Szentlelket káromolják. Sajnos nem egy olyan könyvet láttam, amely a Szentlelket káromolta. Vannak történelmi egyházak, amely szentlélek káromló oktatásokat adnak már gyermekeknek is. Nem gondolom, hogy bármelyik teljes evangéliumi Szentlélekben járó gyülekezet tökéletes lenne, de az a helyzet, hogy a farizeusok ezeket tartják szektáknak, és ördöginek, ezzel a létező legnagyobb bűnt követik el, amelyre nincs bocsánat.

A farizeusoknak egyféle képen lehet tetszeni, ha más is farizeus lesz.

 

Mt. 11,18-19

Mert eljött János, aki nem eszik, és nem is iszik, és ezt mondják: Ördög van benne! Eljött az Emberfia, eszik és iszik, és ezt mondják: Íme, falánk és részeges ember, vámszedők és bűnösök barátja! De cselekedetei által nyert igazolást a bölcsesség.”

 

Jézus nem foglakozott a kor vallásos vezetőinek ördögi véleményével, hanem végezte Atyától rendelt szolgálatát, ahogy tanítványai, és mai követői is.

 

Mt. 9,32-35

Amikor ezek mentek kifelé, íme, odavittek hozzá egy megszállott némát. Miután kiűzte belőle az ördögöt, megszólalt a néma, a sokaság pedig elcsodálkozott, és ezt mondta: „Sohasem láttak még ilyet Izráelben!” A farizeusok viszont ezt mondották: „Az ördögök fejedelmének a segítségével űzi ki az ördögöket.” Jézus bejárta a városokat és a falvakat mind, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget.

 

Mt. 10,7-8

Menjetek el, és hirdessétek: elközelített a mennyek országa! Gyógyítsatok meg betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket. Ingyen kaptátok, ingyen adjátok.

 

Ésa. 5,20

Jaj azoknak, a kik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; a kik a sötétséget világossággá s a világosságot sötétséggé teszik, és teszik a keserűt édessé, s az édest keserűvé!

 

Ámen…

 

 Vissza a főoldalra